Sex on the Beach

Angie gyűlölte, hogy a férje a közösségi média rabja, és amikor erre kedvesen figyelmeztette, a férfi látszólagos meglepetéssel az arcán köszönte meg felesége figyelmességét és segítő szándékát. Most is azt hazudta, hogy nem veszi észre, mennyi időt tölt ezzel, hogy simán felpattintja a képernyőt, vagy kezébe veszi a telefont és végiggörgeti, amit aznap már százszor látott, épp miközben Angie beszél hozzá, pedig a felesége már nem teszi gyakran. Ilyenkor néha csak elhalkul, vagy egészen másként fejezi be a mondatot, és magában azon mulat, hogy a férfinak fel sem tűnik, csak hümmög kitartóan. Azt, hogy mindez a figyelmetlenség nem tudatos, még Angie is elhitte neki jobb napjain. Igyekezett nem túl sokat foglalkozni ezzel, mert tudta: ő maga is órákat tud elveszíteni a virtuális valótlanságban.

Évekkel ezelőtt Angie nemcsak a saját, hanem a férje fiókját is rendszeresen látogatta. Akkor persze még nem volt a férje. Tudta, hogy aki keres, az talál. Akkor is talált. Okot a szétköltözésre, és végül a szakításra, három év után. Aztán hamar belátta, hogy neki bizony jobb így, a bizonytalan, önimádó férfi nélkül.

A szakításuk után élte élete utolsó önfeledt időszakát, amiben végre nem várt senkire, sőt, alig-alig várt el bárkitől bármit. Sosem gondolta, hogy ez lehetséges. Szabad volt, és az ősz beköszöntével megkapta azt az állást Barcelonában, amire annyira vágyott. Lassan boldog is kezdett lenni, amikor a férfi visszajött, egy év sem telt bele. Nem magyarázkodott, nem ígért semmit, Angie nem is igen emlékszik már, mit mondott. Ahogyan arra sem, ő miért nem lépett hátra inkább egyet, és kacagott fel élesen, azt ugyanis a férfi nem szerette. Ha Angie kacagott fel élesen. Minden más nőtől vonzónak találta. Barcelona a füstbe ment, Angie azóta is sokat gondol rá. Ostoba volt, érthetetlen. Azóta sem szólalt meg spanyolul, mert a lelkiismeret és a józanság hangja megrémítette. A férfi egyszerűen csak visszajött, és a legnagyobb természetességgel vette vissza, ami az övé. Ő pedig megadta neki. Magát.

Angie már sosem fogja megtudni miért, hiszen ennyi év után nem kérdezi meg, különben sem érdekli már, megvannak a saját magyarázatai. Talán csak nem talált jobbat. Vagy még igazán keresni is lusta volt. Hihető. Vagy benne volt meg mindazon tulajdonságokból a legtöbb, ami a férfi számára élhető, és szükséges. Noha sosem érezte az elmúlt évtizedben, hogy bármely tulajdonságát különösen szeretné, vagy csak nagyra tartaná a férfi. És végül is, élhetőnek élhető volt ez a kapcsolat számára is. Csak néha támadt ordítani kedve, de ez elenyésző volt a hétköznapok csendjéhez mérten. És valójában soha nem ordított. Volt ellenben övsömöre, cisztája, volt mumpsza és herpesze, irritábilis bélszindrómája és krónikus mandulagyulladása. Persze nem mind egyszerre. Sorszámot húztak, és egymást váltva jöttek a kórok.

Persze egy ideig látszólag minden rendben volt, és ebben a látszólagos rendben jött majdnem minden, ami ilyenkor jönni szokott meggondolatlanul, bízván egy olyan világban, amiben egyikük sem hitt. Ötlettelen, születésnapra időzített lánykérés, önáltató öröm, kínokkal teli esküvőszervezés, még kínosabb esküvő, nagyobb lakás, még nagyobb autó, aztán még egy, és persze a trónörökös állítólagos vágya mindkettőjük részéről, és végül a gyermekáldás elmaradása, amit már a barátok sem feszegetnek végre.

Angie is lassan negyven lesz, végre lecsenghet ez a téma is. A férfi azóta is hazajár minden nap munka után, nem valaki máshoz, bár azokban a ritka pillanatokban, amikor Angie őszinte magához, tudja, hogy semmi sem változott: a férfi ma is képtelen szenvedélyesen szeretni őt, vagy akár egyetlen szenvedéllyel teli szeretkezést felmutatni a közösen eltöltött immár 10 évből. Persze ő volt a hülye, hogy igent mondott. De hiszen mellette az élet nyugodt, és olyan túlzottan nem is fáj semmi. Amit nagyon muszáj, meg lehet vele beszélni, a gyereknek is jó apja lett volna, és ha az ember elégszer mondja el neki, amit szeretne, végül is még számítani is lehet rá. Angie szereti, hogy mellette lehet egyedül, nem kell magyarázkodnia, nem kell kérnie, megkapja a teret és időt, amire szüksége van. Utazni is lehet a férfival, ez nagyon fontos, és hogy nem kell örökké beszélni. Angie nagyon hálás neki ezért, mert sokszor azt érzi, belehalna, ha most a férfi észrevenné, hogy valami bántja, és azt ki akarná szedni belőle.

De a férfi még mindig nem ismeri a feleségét, vagy csak nem veszi a fáradságot, hogy észrevegyen bármit, ezt már Angie sem tudja eldönteni. És amikor erre újra és újra ráeszmél, éktelen düh lobban fel benne. Első szakításuk oka a férfi Facebookjának tartalma volt. Vagy az, hogy Angie beleolvasott. Ez attól függ, melyik fél a mesélő.

Egy Nő. Angie érezte, tudta, hogy a férfi nincs igazán jelen, hogy nem rá vágyik, és szép szóval nem tudta kiszedni belőle. Beleolvasott hát a levelezésébe, hogy aztán a férfi fejéhez vágja, és élesen felkacaghasson. Igaza volt! Igaza lett, vége lett. Hogy aztán egy csendes szövetségben folytatódjon tovább.

Évekkel korábban megbeszélték, hogy nem hisznek a monogámiában. Angie valójában csak a saját és a férje hűségében nem tudott hinni, de ezt mégsem lehetett így odadobni. Legalább meg kellett volna próbálni… Képtelen volt rá. Abban maradtak hát, hogy csak akkor avatják be a másikat, ha az hatással van, vagy lehet a házasságukra. A többi jelentéktelen történettől pedig megkímélik egymást. A házasságuk így kifejezetten békés volt. Angie lelkének háborgásait leszámítva, amikor tudta, valami történik, aminek ő nem részese. De ezekkel nem háborgatta a férfit, hiszen megállapodtak.

A többi meg nem lényeges, hiszen George is házas ember, és a férje barátja, felesleges volna egymásnak feszülni ezen, hiszen Angie nem akart tőle semmit, csak amit a férjétől nem kapott meg. Végtelen eszmefuttatásokat a lélek rejtelmeiről, ábrándokról, utazásokról, amiket aztán külön-külön bejártak a házastársaikkal, hogy aztán együtt megvitassák. És persze a szenvedélyt. Amiről Angie nem hitte, hogy létezhet nem titkos viszonyokban is emberek között.

Majd ha lényeges lesz, és esetleg veszélyt jelent az egyébként kiegyensúlyozott kapcsolatukra, akkor úgyis felhozza, akinek fel kell hoznia. De ritkán hozott fel bárki bármit. A férfi alig tudott valamit Angie munkájáról, és ő sem szeretett beszélni a sajátjáról. Ha a felesége kérdezte, fáradtságára hivatkozva hárította a témát. Volt, hogy hetekkel később tudta meg, hogy a férfi orvosnál volt, mert a bal heréjében csomót tapintott. Persze ha Angie-nek bármi komolyabb köze lett volna a férje bal heréjéhez, talán ő maga tapintja ki. Vagy a férfi elmondja neki. De egyik eset sem állt fenn. Az együtt töltött évek ellenére még mindig akadt néhány barátjuk, akiket kölcsönösen soha nem mutattak be egymásnak. „Úgysem kedvelnéd őket, túl hangos, extrovertált emberek hozzád.” Angie nem is volt rájuk kíváncsi, a saját barátai pedig egy ideje már nem faggatták, miért megint csak egyedül jött el a közös programokra, ahová a láthatóan rossz házasságban élők is elhozták a férjeiket. A férfinak mindig akadt más dolga, és Angie szerette elhitetni magával, hogy megadja a férjének a szükséges teret. Hiszen ez is a boldog házasság titka. Fölényes mosoly. Ilyenkor boldogan sütkérezett a boldogtalan házasságban élő barátnői boldogtalan és a kötelező jelenléttől is frusztrált férjeinek elismerő pillantásaiban.

A férfi az évek során kétszer jött haza azzal, hogy volna itt még valaki. Nancy volt az, aztán pedig Sofia. Angie pontosan tudta, hogy kik ezek a nők. Lényegtelennek szánt félmondatokban elrejtett nevek, amik megütik egy nő fülét. A férfi amatőr, és félelmetesen egoista. Angie pedig figyeli őt. Ahogyan magát is. Ezért tudta, hogy vannak még érzelmei a férfi irányába. Mert a megállapodás látszólagos békéje mögött éktelen haragra tudott gerjedni. Féltékenységből. De sosem szólt semmit. A békesség fontos, a nyugalomért pedig a férfi mindig haza fog menni hozzá.

Angie néha eltűnődött azon, miért nem váltak el már évekkel korábban. Azokon az estéken, amikor a férje finoman elfordította a képernyőt, ahogy a felesége közelebb jött, hogy letegye elé, amivel épp kedveskedett neki. Vagy amikor fájóan üres tekintettel nézett rá, miközben Angie épp egy számára fontos témáról beszélt volna. Majd elmondja a jövő héten a terápián.

Amikor mégis megpróbált megosztani lelki rezdüléseket a férjével, az volt az érzése, mintha állt volna mögötte egy láthatatlan alak, akire a férfi bámul. Talán tényleg van ott valaki…? Egyszer hátrafordult, mire a férje gyanakvó és őszintén rémült tekintettel kérdezte, vajon Angie megőrült-e? Talán igen. A felesége terápiái mellett szótlanul ment el, sok éve már, hogy utoljára megkérdezte, hogy érzi magát. Nem mintha Angie tudott volna válaszolni.

Újabb péntek este, amikor a férje a barátaival találkozott, akikkel Angie már régóta nem tartotta a kapcsolatot. Fárasztották a felszínes csevegések, a sztorik az új autókról, az új kollégákról, új pozíciókról. A közösen eltöltött évtized ellenére még mindig képtelen volt megjegyezni, egyik-másik mivel is foglalkozik valójában. Érthetetlen, és számára teljességgel felesleges szakmák voltak ezek, és már régóta nem is volt kedve jó pofát vágni ezekhez a találkozásokhoz. Ezért a férje inkább egyedül ment, neki pedig végre adódott egy nyugodt estéje egyedül. Az az üveg vörös pont jól fog esni.

Ezen a pénteken Angie magányában úgy döntött, ideje felcsapni a férje laptopját, noha majdnem biztos volt benne, hogy a jelszót már rég elfelejtette. Tudta, hogy ez évekkel ezelőtt is így kezdődött, mégis viszketett a tenyere. Tudta, hogy van ott 5 újabb betű, ami hetek óta nyugtalanítja.Ami nagyobb baj, hogy a férjét is.

Bingo, elsőre bent van! Meglepetéssel vegyes izgalom, milyen régen érezte ezt a bizsergést… A Facebook is nyitva, nincs hát akadály. Készen állsz? Tényleg szeretnéd tudni? De addigra már a mohóság győz, és elönti a vágy, hogy az elejétől olvassa a beszélgetést Lindával.Ő a legfelső a jobb oldali sorban, vele beszél a legtöbbet. Bőven van mit felfelé görgetni.

L-i-n-d-a is a baráti társaságuk része, aki egy csúnya válás után itt talált menedéket, és nem Angie volt az egyetlen, aki tolakodónak találta a túlbuzgását, túl élesnek a kacaját, túl magasnak a homlokát, meg a szemöldöke ívét… oké, lehet, hogy a szemöldökével csak neki volt baja.

A férje a kezdetektől szimpatizált vele, és Angie tudta, hogy ez mit jelent. Az a Nő, aki miatt majd' egy évtizeddel ezelőtt szakítottak, pont ugyanilyen volt. Egyszerűségét a hangerejével kompenzáló, festett szőke, magas homlokú, még magasabb szemöldökű, formátlan égimeszelő, megnyilvánulásaiban szégyenletesen semmitmondó, éles kacajú: ez lenne a férje esete?

Angie vörösesbarna, a férjénél alacsonyabb, ahogyan illik. Arca szimmetrikus, hangja csendes és kellemesen mély, beszéde választékos, a férje sokszor nem érti a szavakat, amiket használ, üdítő jelenség, szórakoztató beszélgetőpartner. Már azok számára, akik beszélgetnek vele. „Szépnek mondott”. A férje esete.

A beszélgetés Linda és a férfi között hosszú hónapok óta tart, és kezdetben gyermekien finomkodó, és egyben fájdalmasan felszínes, semmitmondó. Na mi lesz már, ti tényleg csak ennyiről csevegtek? A férje a munkájáról ír, Angie keze megáll az egéren.

A férfi kirúgta az egyik legrégebbi alkalmazottját, és ő erről semmit sem tudott. Azt írja, nagyon aggasztja, nem tud miatta aludni. Angie most érti meg, miért talált altatókat a gyógyszeres fiókban. A férje csak legyintett, amikor rákérdezett, stresszes a projekt, amin épp dolgoznak, hadd ne kelljen még most is erről beszélnem drágám, köszönöm. Néhány hét, és túl leszünk rajta. Angie tenyere izzad, ajka összeszorul. Nem tudja, mit szeretne inkább: egyértelmű jeleket, vagy hogy arról bizonyosodjon meg: a férfi csak flörtöl, mert ez a lételeme, ártatlan csevegés ez, és a férje tartja magát az egyezséghez. Nem csalja meg őt, nem csinál semmi olyasmit, ami a házasságukra veszélyt jelenthet. Ez volt a megállapodás. Minek is mondaná el. Lindával (csak azt a homlokot ne látnám)… egy másik nővel osztja meg, ami aggasztja. Nem csalja meg őt. Megcsalja őt. Mégis mi a jó élet történik itt?

Néhány nap szünet. Akkor voltak síelni, Angie és a férje. A férfi tajtékzott, amiért a szállásukon nem működött a wifi. Angie a harmadik napon bukott egy nagyobbat, és enyhe agyrázkódása volt. A férfi legyintett, aztán teát hozott meg borogatást, és aznap csodálatosan hosszú és új pályákat járt be egyedül. Angie biztosan gyűlölte volna, jobb is, hogy ott maradt a szálláson.

Hazaértünk, aznap értünk haza! Hol hagytam az üveget.

Este a fiúkkal ment sörözni, abba a belga étterembe. Még invitálta is Angie-t. de ő korán lefeküdt inkább, kótyagos volt még a feje. Vajon a bor vagy az agyrázkódás maradványa? A férfi késő éjszakai érkezésére ébredt. A belga éjfélkor zár. Biztosan átmentek még valahová. A gyomra most is éppen úgy szorul össze, mint akkor. Lerúgja a cipőjét, és már engedi is a vizet. Ha ivott, sosem tusol éjszaka. Nem ivott volna? Akkor mit csinált hajnali háromig? Angie visszaalszik, a férfi valamikor bebújik mellé, de reggelre már nincs az ágyban. Mindig ő kel korábban. Tényleg nem ivott volna? Hol járt akkor hajnali háromig? A válasz most érkezik, tessék Angie, te akartad.

Reggel hétkor már megy is az üzenet Lindának, mert ezek után nem tud aludni, hogyan is tudna. Az ő férje. Angie keze jéghideg, a szívecskék vibrálnak a képernyőn. Egy pillanatra hánynia kell. Megérdemelné, hogy lehányja az új laptopját. Na azt biztosan nem magyarázná ki. De vajon a férfi ki tudná magyarázni, hogy ez mind semmi? Megpróbálná? Hogy ennek nincs hatása a házasságukra?

Nevetgélés, könnyed csevej, súlyos szavak, holnap ebéd, a férje imádta, pedig nem is használja ezt a szót. És lehetetlen, hogy éppen azt az éttermet imádja! Angie nem hisz a szemének, újraolvassa, újra hánynia kell. Tölt inkább még egy pohárral.

Üzenetek minden nap, egész nap… és szívecskék, szívecskék mindenütt. És az újabb találkozók, várj hát ez már ez a hét, és az újabb találkozó: éppen ma. Angie szíve egy pillanatra kihagy. A két sarokra lévő hotelben vannak. Épp most. Hat óra múlt, a férfi az irodájából megy oda, hétre. Hát ennyire sem veszi a fáradságot, hogy legalább egy kicsit távolabb vigye innen? Miért nem rögtön ide hozza fel? Mi az, hogy a kedvenc szobád lesz? Honnan tudhatja ez a nő, hogy mi az ő férjének a kedvence? Hát akkor mégsem két hete tart? Angie visszaolvas, a szíve kalapál. Nem bírja újra látni, de újra látnia, olvasnia kell. Megbeszélik a részleteket, ó de drágám, ne itt, mindjárt hívlak. Nem, ne aggódj, el tudom hagyni. Már régóta nincs köztünk semmi, csak így maradtunk.

Ezt írja, annak a nőnek. A homlokának, a szemöldökének. „Így maradtunk.”

Angie lecsukja a laptopot, de akkora lendülettel, hogy azonnal riadtan nyitja fel újra: ugye nem horpadt be? Ó, hogy horpadt volna be!

Járkálni kezd, de a lábaiban nincs erő. Megállapodtunk. Lerogy a fotelbe. Nincs hatással a házasságunkra. Nem csal meg. Megcsal. És el fog hagyni. Lindáért. A homlokáért. Angie-vel forog a szoba, újra tölt a vörösből, a kezébe veszi a gépet, és majdnem elhajítja. Odakint mindent ellepett a sűrű köd.

A keze megáll a levegőben, tölt még egy pohárral a vörösből. Ha nyugodt lehetne, talán érezné. Vajon milyen lenne az íze?

A gondolattól, hogy a férje ezzel a taszító nővel hentereg épp, aki egy fejjel magasabb a férfinél, szokatlan, undorító, gonosz izgalomba jön. Látni akarja. Oda kell mennie. Nem teheti. Ha hazajön, el fogja mondani neki, hogy mindent tud. 

Na de mi van akkor, ha a férfi áll elő ezzel, hogy nézd már drágám! Emlékszel arra a nevetségesen magas homlokú nőre, akit annyira nem szívlelsz? Lindának hívják, egy újabb ötbetűs, látod szívem, ha túléltük Nancy-t és Sofia-t… hinned kell nekem, olyan ostoba helyzetbe kerültem, teljesen belém habarodott és azt hiszi, hogy elhagynálak - és majd együtt nevetnek rajta. Mi van, ha ez csak egy oltári félreértés? Biztosan van magyarázat.

De Angie tudja, hogy a férje Lindával nevet, őrajta. Oda kell mennie. Látnia kell őket. Angie-nek nincs ereje újrakezdeni valakivel, a sírógörcs kerülgeti, de dühösebb annál, mintsem hogy sírni tudjon. Nem tudna már megbízni senkiben, aki ugyanennyire önimádó és gyáva lesz, és a végén egy ronda nővel szeretkezik olyan szenvedéllyel, amilyennel vele sosem. Oda kell mennie. 

Angie, amikor elhagyja a lakást, már nincs beszámítható állapotban. De nincs senki, aki ezt megmondhatná neki, és ő sem kéri senki véleményét. Az idős hölgy a harmadikról utána köszön, de Angie már nem látja és nem is hallja őt. Az egyik kezében a megbontott üveg vörösbor, a zsebében cigaretta, pedig két éve gyújtott rá utoljára, amikor Sofia-ról mesélt a férje, akin túltették magukat. A lépcsőházban még jól a saját arcába röhög: csak a távcső hiányzik a műsorhoz! Mondjuk azért a huszonkettes sem rossz a kabátja bal zsebében.

Átvág a Hayden’s Roadon, valami őrült majdnem elüti, Angie élesen felkacag, a hangja egy idegené: nézd már! Még a végén én nem élem túl a kis kalandját! Egy fiatal anyuka a gyerekével távolabb húzódik a járdán. Angie vigyorog - inkább vicsorgásnak tűnik. Rágyújt. A gyomra görcsbe rándul, micsoda átkozott egy érzés ez. Lépteinek nincs súlya, és úgy érzi, innentől a tetteinek sem.

A Terminus Roadon általában nem túl nagy a forgalom, ez a régi felhajtó volt az A1019-re. Néhány eltévedt turista kószál csak erre, azok is jó eséllyel az út rossz oldalán hajtva a bérelt autóikkal. Amatőrök. Vagy az a pár zsugori perverz, akik az ócska használt cuccokat is árusító szexboltból iszkolnak kifelé, amit ebben az elhagyatott utcában nyitottak az áruházak árnyékában. Nehogy valaki meglássa őket. A feleségeiknek biztos nem innen veszik a játékszereket. Vesz valaki a feleségének játékszereket? Angie-nek megint hánynia kell. Átérve az úton könnyít is magán, és aztán snitt, fényszórók, fékcsikorgás, durranás, és csend.

Másnap észak-Londonban bizarr közlekedési balesetről cikkeznek a lapok, a részletek felgöngyölítése hosszú heteket vesz igénybe.

Jeffrey Perkins, a környékbeliek által tisztelt és nagyra becsült vállalkozó a Terminus Road-ra kanyarodva már nem tudott megállni, és elütötte Angelique P.-t, miközben a nő bal zsebében egy kibiztosított 22-es kaliberű fegyver elsül. A golyó a nő rázuhanó teste által betört szélvédőn keresztül akadálytalanul süvít a férfi jobb homloklebenyéig, és abba fúródva áll meg. Hetekig mesterséges kómában tartják. Állapota kritikus, később hónapokig kómában fekszik, lélegeztető gép tartja életben.

Angelique P., a visszahúzódó életet élő gyermekkönyv illusztrátor a baleset következtében életét vesztette. Vérében nagy mennyiségű alkoholt találtak, illetve kezdetben a nyomozó hatóság számára sem világos, miért állt meg a hölgy az út közepén, illetve hogy mi célból volt nála egy kibiztosított, engedéllyel tartott 22-es kaliberű lőfegyver, amely George Madison neve alatt szerepel a nyilvántartásban.

Jeffrey P.-t egy év múlva a kizárólagos örököseként megjelölt Linda MacAllister jóváhagyásával lekapcsolják a gépekről.

Linda MacAllister egy évvel és egy esküvővel később az Angie Perkins temetésén megismert George Madisonnal felszáll egy Bali szigetére tartó gépre. Nászútra mennek, és ha hasonló mázlifaktorral dolgozik nekik az élet, valószínűleg boldogan élnek, míg meg nem halnak.

George ugyanis sosem tudja meg, hogy a Jeffrey fejébe fúródott golyót korábbi szeretője Lindának szánta, és hogy Linda az a nevetségesen magas homlokú, de mégis észveszejtően izgató nő, akiről Jeffrey mesélt neki, és akinek minden vagyona ellenére, amit Lindára hagyott, egy használt cuccokat is árusító boltban vásárolt valami ócska kis játékszert, amivel sosem ért el a hotelbe, ahol Linda várta azon a végzetes estén.

George boldog és tudatlan ember, mert megtalálta azt, aki miatt elhagyta végre a feleségét, és mániákus depresszióval küzdő korábbi szeretője sem nyomasztotta többé. Jeffrey társaságát, Angie hangját és lényének báját hiányolja csak olykor, de Linda ezekben a pillanatokban ott terem és beborítja az égboltot (a homlokával).

Linda pedig az, aki pontosan tudja, miért volt Angie kabátzsebében egy 22-es,  pontosan tudja, ki George és hogy miért volt Jeffrey a Terminus Road-on aznap este, amikor nem érkezett meg hozzá a hotelbe az irodából, de egészen 6:20-ig elérhető volt a Facebookon. Miközben Linda pontosan tudta, hogy Jeffrey nem lehetett volna elérhető, hiszen beszélt vele telefonon 6 előtt, amikor elindult, hogy „felcsípjen Lindának valami isteni kis cuccot”. A sóher.

Milyen jó is kiszakadni az angliai ködből, és Sex on the Beach koktélt szürcsölgetni a nyárban Balin, ezzel a csodálatosan tudatlan és elvált férfival az oldalán.

Angliában biztosan vörösbort innánk. Vajon milyen lenne az íze?